A karácsonyfa legendája
Gyerekkorunk egyik meghatározó emléke a karácsonyfa gyantaillata, és ahogyan a tüskék díszítés közben kíméletlenül szúrják az ujjainkat. A kilencvenes években elterjedtek a műanyag fenyők, ma pedig a fenyő kiváltására különböző környezettudatos, kreatív megoldás létezik ágakból, raklapból. A klasszikus vágott vagy élő fenyő azonban a legnépszerűbb. Kiállításunkban utánajárunk: miért lett a fenyő a karácsony elengedhetetlen kelléke?
A karácsonyfa-állítás keresztény hagyomány, azonban az örökzöldek tisztelete jóval korábbra nyúlik vissza. Már a kelták és germánok is gonosz szellem- és betegségűző tulajdonságokat tulajdonítottak nekik; az örökzöld életszimbólum. A feldíszített fenyő mint karácsonyfa a 16. századtól indult hódító útjára a Német-római Birodalomból. Német közbenjárással terjedt el szerte a világon, a tengerentúlra vagy akár hazánkba. A németeknél a karácsonyfa-kultuszt jellemzi, hogy karácsonyi himnuszuk, az O Tannenbaum központi témája is a ’zöld fenyő’. A szóbeszéd szerint Luther Márton, a protestáns reformáció atyja volt az első, aki díszekkel ékesített fenyőt – több évszázad távlatából aligha tudjuk meg, hogy ki volt az inventor. A díszítést kezdetben jellemzően almával, dióval, ostyával, mézes süteménnyel oldották meg.
A karácsonyfa jelenségét nem mindenhol fogadták fenntartások nélkül. Végül Viktória királynő emelte be a kánonba: a sajtóban megjelent képen családja és egy karácsonyfa társaságában látható, és mivel a királynő diktálta az aktuális trendeket, divattá vált ez az ékes ünnepi szimbólum. Amilyen lassan vált népszerűvé az USA-ban, olyan gyorsan ívelt felfelé ott a karrierje – sokszor plafonig érő fákat emeltek az otthonokban. A Fehér Házban először 1856-ban állt karácsonyfa.
A díszevolúcióban a gyertya következett a 17. században. A következő évszázadban megjelentek az üvegdíszek is, majd az általunk is jól ismert gömbök – amelyek az almához hasonlóan, a bibliai eseményekre utalva a paradicsomi tudás fájának gyümölcsét voltak hivatottak jelképezni. Korábban lánc, ma már girlandok és angyalhajak – elég kiterjedt asszociációs képességgel nézve – a fára tekeredő kígyót szimbolizálják. A csúcsdísz régebben csillag alakú volt, amely a betlehemi csillagot juttathatja eszünkbe; ma már inkább a csúcsos templomtorony díszeleg a karácsonyfák tetején. Lényeges a világítás is, hiszen ennek is szerepe van ebben a transzcendens performanszban: gyertya helyett napjainkban csillagszórót gyújtunk meg vagy izzósort dugunk a konnektorba. A számunkra oly egyértelmű fára aggatott szaloncukor – vagy ahogy Jókai nevezte, szalonczukkedli – azonban csak itthon terjedt el, mondhatnánk: hungarikum. Az eredetileg fondant-cukorkát először kézzel készítették, csomagolták, majd Stühmer Frigyes csokoládégyárában tömegesen gyártották.
Magyarországon nem olyan régi hagyomány a fenyőfa-díszítés, a 19. században főként a német ajkú polgárság körében volt népszerű, majd bécsi hatásra a magyar arisztokrácia is átvette a szokást. Az első hazánkban állított karácsonyfát állítólag Brunszvik Teréznek köszönhetjük 1824-ből – a grófnő az, aki elsőként kisdedóvót alapított az országban. A meghonosítók között van Mária Dorottya württembergi hercegnő, József nádor harmadik felesége, illetve a Podmaniczky család is ekkor már fenyődíszítéssel emelte az ünnep fényét. A századforduló környékén pedig népszerűek voltak az instant karácsonyfák, azaz a már feldíszített fát lehetett megvásárolni. December 24-én díszítjük, hogy Szentestére alá tudja csempészni ajándékait a Jézuska, sőt van, ahol maga a Jézuska hozza a fát. Január 6-án, Vízkereszt napján pedig a díszek visszakerülnek dobozukba, hogy ott a következő karácsonyig szunnyadjanak.
TEJ
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár, múlt-kor
A kiállítás galériájában különböző, ünnepi pompában ékeskedő karácsonyfákat csodálhatnak meg régi képeslapon, retró fotón vagy festményen, rajzon.
A Forum Hungaricum Digitálisarchívum-fejlesztési Osztálya e válogatással kíván kellemes karácsonyt!
