Folytatásos viselettörténet I. – A 19. század derekától a századfordulóig
A 19. század második fele az Osztrák-Magyar Monarchia kezdeti időszaka és a késő viktoriánus kor. Ekkor zajlott az amerikai polgárháború, a gyarmatok versenye és a második ipari forradalom. A pompás ruhaköltemények ideje, a hölgyek látványos megjelenésükkel azóta is a kor iránti jellegzetes nosztalgiát elevenítik fel. Ezzel szemben a férfiak öltözéke nem sokban különbözött egy mai férfi ünneplőtől. Adatbázisunk portréfotóival bemutatjuk, miként öltöztek hölgyek és urak eme évtizedekben.
Az 1850-es, 60-as éveket második rokokó néven is emlegetik a divattörténetben. A kor jellemzője volt a krinolinos szoknya, amely nem új találmány, viszont terjedelmesebb, mint valaha. Jellemzője a keményített alsószoknya és merevített drótszerkezet, abroncs. A szoknya hosszú volt, időnként uszállyal – a bokát szigorúan tilos volt a külvilág számára láthatóvá tenni. A terebélyes szoknyához hozzátartozott a fűző és a karcsúvá szorított derék.
A kor trendkövető asszonyai egyedül aligha tudtak megbirkózni a felöltözés nehézségeivel. Mindemellett ezt a fajta pompás öltözködést a felsőbb társadalmi rétegek lányai engedhették meg maguknak, hiszen rengeteg anyagot fölemésztett egy-egy ilyen fodros ruhaköltemény. Nem is beszélve arról, hogy a magára valamit adó asszonyság például a luxuscikknek számító selyemből varratta ruháját. A színeket illetően pedig számított az életkor: a fiatal lányok lágyabb pasztell árnyalatokban jelentek meg, a fiatalasszonyok már élénkebb színeket ölthettek, az asszonyságok sötét tónusú ruhákat hordtak.
Az 1870, 80-as évekre a női szoknyaviselet változott: a harang alakú krinolinból turnűr lett. A turnűr alapja szintén fémváz volt, amely hátul, a fenékrésztől volt terebélyes, párnákkal kibélelt. Így az ülés, de még a járás is rendkívül kényelmetlen volt a hölgyeknek. Magyar neve jól lefesti, mi volt ez a szoknya: fardagály.
Az aktuális felsőruházat számos tényezőtől függött: időjárástól, napszaktól (délelőtt vagy délután), tevékenységtől (korzózás), illetve a fontosabb alkalmak (vizit, lóverseny, színház vagy opera) is meghatározták. A fázós leányok – pulóverek, kardigánok nem lévén – kendőt vettek a vállukra. Emellett volt egy speciális, az abroncsos szoknyához „tervezett”, a mellen keresztbe kötött mellényszerű felső, a sontag vagy magyar tükörfordításban kebelbarát.
A kiegészítők között természetesen fontos helyet foglaltak el az ékszerek, de hasznos és esztétikus eszközök voltak a legyezők, napernyők, kesztyűk és a kalapok is. A báli ruha egy külön műfaj volt drágább anyagokkal, pazar díszekkel és mély dekoltázzsal – a bálok alkalmával mindenkinek a legszebb oldalát illett mutatnia, ugyanis ezek voltak az udvarlás fő színhelyei. Ugyanazt a ruhát kellemetlen volt kétszer viselni a mulatságokon, valamilyen átalakítást kellett eszközölni az újrafelhasználás érdekében.
Mi került a díszes ruhák alá? Egy kényelmes alsóing, majd egy kényelmetlen fűző. A fűzőt illetően sok rémtörténet kering, hogy közvetlen vagy közvetett módon hogyan okozták viselőjük halálát. A ruhadarab a 20. század elejéig nagy divat volt: a nők a minél vékonyabb darázsderékra törekedtek általa. Az első feminista hullám azonban kisöpörte a fűzőt az asszonyok ruhatárából – akárcsak a hatvanas évek későbbi mozgalma a melltartót.
A férfiak öltözködése nem volt oly látványos és – mai szemmel nézve – extravagáns, mint a hölgyeké. A korábbi időkhöz képest egyszerűsödött szabásban és színben egyaránt. Jellemzője a keménygalléros ing, mellény, zakó vagy frakk, egyenes szárú nadrág – mindez nem sokban különbözik egy manapság használatos férfi ünnepi viselettől. Kivéve a cilinder, amely ma a steampunk stílus kelléke. A kiegészítők közé tartozott a kesztyű, a bot vagy sétapálca. Magyar jellegzetesség volt a sujtás vagy cikornya nevű zsinórzatszerű dísz, amely a 17. századtól figyelhető meg az urak mentéin, azaz kabátjain, illetve nadrágjain.
Amennyiben a kiállítás képgalériája kedvet csinált a további gyönyörködéshez a kor ruháiban, számos film közül választhatunk, mint például a realista regények megfilmesített változatai (Anna Karenina bármely verziója), Sissi vagy Viktória királynő életét feldolgozó kosztümös filmek (Romy Schneider Sissi filmjei), az amerikai polgárháború idején játszódó történetek (Elfújta a szél), vagy magyar vonatkozásban Jókai Mór regényeinek filmes feldolgozásai (A kőszívű ember fiai).
TEJ
