Folytatásos viselettörténet III. – A Gatsby-stílus és a nadrágos dívák
Divattörténeti mustránk következő részében a húszas-harmincas évek lányai már dolgoznak és önfeledten szórakoznak; mindkét tevékenység kényelmes ruhát igényelt. Táncos mulatságokon bubifrizurás flapper-lányok járták a charlestont. A női ruhákon megjelentek a férfias jellegek; Marlene Dietrich bebizonyítja, hogy a nadrág is lehet nőies. A szakálltól immár tartózkodó urak ruhatárát öltönyök, csokornyakkendők és változatos fazonú kalapok teszik ki.
A húszas évekre már nem volt újdonság a saját apanázzsal gazdálkodó, dolgozó nő. A ruhaipar a század elején megkezdte a tömeggyártást. Ennek a két tényezőnek az összecsengése, illetve a reklámok és áruházak gombamód történő szaporodása eredményezte, hogy teret nyert a konfekcióipar – a nők már nem csupán egyedi ruhákat hordtak.
Art décoratif
Az 1920-as évek ruháit – a szecessziót az avantgárd irányzatokkal vegyítő, és ma is újra közkedvelt – art déco határozta meg. Eredetileg építészeti, képző- és iparművészeti irányzat volt, de a divatban is megjelent. Jellemzői a geometrikus minták; a szecesszió hullámaival és kígyózó indáival ellentétben az egyenes vonalakkal operál. Az art déco ruha csőruha, amely körülbelül térdig ért és nem hangsúlyozta ki az idomokat – olyannyira, hogy sok esetben a melleket is leszorították. A stílushoz hozzátartozik a bubifrizura és a tollas, csipkés, tüllös fejdísz, fejpánt vagy a homlokra húzott kalap, amelynek terebélyessége a múlté. Marcel Grateau francia fodrász 1872-ben találta fel a Marcel hullámot, amely a húszas-harmincas években lett igazán népszerű.
A flapper-lányok és a charleston
Az I. világháború után az embereken felszabadultság lett úrrá; ahogyan megszűnt a hadiállapotból adódó stressz, az örömök kiapadhatatlan forrásait keresték. Mi más is lehetett a hedonizmusnak ez a formája, mint a zene és a tánc? Világhódító útjára indult jazz (a következő évtizedben jön a swing), illetve a charleston, a onestep és a foxtrott. A táncos mulatságokra flappert öltöttek a lányok: térdig érő, dekoltált, rojtos, flitteres, kényelmes darabot, amelyben szabadon lehetett mozogni. Hogy mindebből mennyi gyűrűzött be hazánkba, képgalériánkban szemügyre vehető.
Coco Chanel ebben az évtizedben alkotta meg a modern nő ruhatárának közel 100 éve kötelező alkalmi darabját, a kis fekete ruhát, illetve a mű gyöngysort. Megszületett a tweed kosztüm is – az addig csak férfiak viselte gyapjúszövetből készült női ruha ötletét egy skóciai út idézte elő.
A férfidivatban ez az időszak sem hozott változást: sötét színű öltönyt, nyakkendőt vagy csokornyakkendőt hordtak az urak. Elmaradhatatlan volt a kalap, amely lehetett elegáns homburg, könnyed panamakalap, vagy a kötetlenebb viselet newsboy. Ez utóbbi Dél-Olaszországban, Szicíliában ’coppola’ néven ismeretes, és például a maffia tagjai is előszeretettel viselték. Talán a legszembetűnőbb változás volt a férfiakon, hogy elhagyták a szakállat.
A dívák és a divat
A tízes években kibontakozó Hollywoodnak is egyre nagyobb hatása volt a divatra. A húszas évek ikonja volt Greta Garbo; a svéd származású színésznő hideg északi szépségével meghódította az amerikai filmipart. A kirívó ruhakölteményekben pózoló femme fatale karakter mellett, a dívák merészségével vegyítette a nőies eleganciát a kényelmes, ám férfias fazonnal, illetve gyakran hordott lapos talpú cipőt. Nevét megőrizte az általa divatba hozott, méltán híres magas nyakú pulóver.
A harmincas években a hasonló karakterű Marlene Dietrich maszkulin megjelenés iránti vonzódása kanonizálta tovább a férfiasabb szabású darabokat. Ilyen volt az öltöny nadrággal, illetve a bő szabású nadrág – egyúttal rajongott a nőies kreációkért, kalapokért, szőrmebundákért. Megjelenéséhez hozzátartozott a cigaretta – ahogy a magyar dívának, a harmincas évek végétől aktív Karády Katalinnak is védjegyévé vált az a bizonyos hamvadó cigaretta.
Áramvonalas ’30-as évek
A harmincas években a nők kedvelték a test természetes vonalát visszaadó, szűk szabású, térd alá érő ruhákat és blúz-szoknya szetteket – amely számos esetben nem volt maximálisan természetes, hiszen szerették a „titkos” alakformáló fehérneműket is. A csőruhák után a szépségideál újra a karcsú derék lett.
A blúzokat, ruhákat díszítendő kedvelt volt a csipkés, masnis gallér, és a kissé puffos ruhaujj. A hajviselet kissé hosszabb a bubinál, viszont a hullámok még mindig rendkívül népszerűek; kiegészítőként még mindig kedvelt a kalap, a kesztyű.
A Magyaros Öltözködési Mozgalom
A világháborús vereség és Trianon után hazánkban újra szárnyra kapott a magyaros divat, amely formában, anyaghasználatban vagy népművészeti motívumok alkalmazásában nyilvánult meg. Az irányzat egyik szószólója volt Ferenczy Ferenc, ő alapította meg a Magyaros Öltözködési Mozgalmat. Ezzel új lendületet adott a magyar divattervezésnek, a szabómesterségnek és a hagyományőrző iparművészetnek, illetve Európa-szerte népszerűsítette a magyar népviseletet. Az 1934-35-ös párizsi divatbemutatón már mutattak be magyar népi ihletésű, zsinórozott ruhadarabokat. A harmincas évek végétől az eredetileg a folklór előtt tisztelgő ruhaipari mozgalom politikai színezetet kapott, és a szélsőségesség bélyegét sokáig magán viselte.
A negyvenes években egyfelől a háború ínséges állapotokat hozott, másrészt ebben az időben bontakozik ki a Christian Dior-féle karcsú derekú, bő szoknyás new look divatirányzat. Divattörténeti kiállításunk következő részében a negyvenes-ötvenes évek ruhatárába lesünk be.
TEJ
Forrás:
