Háborús gasztronómia – néha nem csak a gulyás hamis

Hogy éhes gyomorral nem esik jól a munka, az nem újdonság. De mi van akkor, ha nem áll rendelkezésre elegendő élelmiszer? Tojáspor, konzerv, instant kávé, ezek nem egy kempingezni induló család bevásárlólistája. Bizony, már az első világháborúban megjelentek az élelmiszerpótlók, nemcsak a civil lakosság, hanem a katonák ellátására is. Gondolván az ínségesebb időkre. Ezen a héten a hadi konyha rejtelmeibe pillantunk be.

VF_2015_101_1.jpgKöztudott, hogy éhes katonákkal nem lehet háborút nyerni, ezért a hadsereg ellátása mindig elsődleges feladat volt. Ugyanakkor az első világháborúban örülhettek, ha a szakácsnak kinevezett bajtárs konyított valamit a főzéshez és a nem megfelelően feldolgozott alapanyagok nem vesztek kárba. Később, bár kicsit megkésve, 1938-ban már katonai szakácsiskola is működött a Kilián laktanyában.

A hadi konyha csodája

15263.jpgA mozgókonyha soha nem a frontvonalon haladt, hanem a mögött, néha így is előfordult, hogy találatot kapott. Az ételeknek mindig egyszerűen elkészíthetőnek és táplálónak kellett lennie. Több feljegyzés is fennmaradt, amiből jól látszik, hogy a szakácsok, nem megadott menü alapján dolgoztak. Azt főzték, ami volt. A reggeli kávé és a tea azonban mindig rendelkezésre kellett, hogy álljon. Hogy mivel főztek? Gulyáságyúval, mely lehajtott kéményével tényleg úgy fest, mint egy ágyúcső. Bár elnevezése igen változatos, a babágyútól az éhségelhárító ágyúig sokféleképpen hívták, az biztos, hogy forradalmasította a hadi élelmezést. Mivel a főzés alapvetően a harcoktól távolabb történt, az ételhordó katonák feladata volt a szállítás. Különösen akkor volt ez fontos, ha járhatatlan utak nehezítették a haladást. Ha az ellátó egység napokra lemaradt, a katonák konzerven éltek, de előfordult, hogy a szakács már a nyugovóra tért tábort találta, az alvás így az étkezés rovására ment.

Hiánycikkek - pótlékok

KF_7048.jpgA háborús ínség kreativitásra kényszerítette az élelmiszeripart is. A pótkávé nem volt újdonság, már a háború előtt is nagyon drága volt, sokan pótolták pótkávéval az igazi babkávét. Pótlásnak ott volt a fügéből, vagy a ma is ismert cikóriából készült kávé. A híres nagykanizsai Franck pótkávé, mely "Valódiként" hirdette magát, már a századelőn is jól szolgálta a hazai kávéfogyasztókat. Érdekes, hogy a pótkávéknak a pozitív élettani hatásait igyekeztek kidomborítani, ti. nincs bennük koffein, így az arra érzékenyek is fogyaszthatják, nem mintha a fogyasztóknak sok választási lehetősége lett volna.

Azok a hústalan napok

VF_10913.jpgMár 1916-ban elkezdődtek azok a bizonyos hústalan napok, előtte a vegetáriánusokról nem sok szó esett. Pedig a festőművész Weixlgartner Vince - a magyar vegetáriánusok vezére - már 1897-ben megalapította egyesületét, sőt Budapesten három éttermük is volt. Nemcsak a hús nélküli étkezés került előtérbe, hanem a burgonya is, mint kiemelt vitaminforrás, vagy a köles - vagy árpakenyér fontossága, megszerettetése. A második világháború idején óriási zsírhiány volt, mivel a kukoricára a hadseregnek volt szüksége, a sertéstelepek lassan kiürültek. Megjelent viszont a margarin, amit könnyen emészthetőségével reklámoztak. De nem feledkezhetünk meg a hitlerszalonnáról sem, vagyis a vegyesgyümölcsízről, ami gyümölcsöt ugyan csak nyomokban, de állítólag némi kátrányt tartalmazott.


20_dkg_margarin_11_19692.jpgA legfontosabb felfedezés mégis a konzervek elterjedése lett. Hazánkban Weiss Manfréd látta el a hadsereget konzervvel. Érdekes, hogy a sokunk által ismert Globus márkanevet csak 1924-ben jegyeztették be Weissék. A konzerv megítélése most is megosztó, akkor is az volt. Igénytelenség vagy nem, az éhség nagy úr. Hogy mennyire az, arra az ostrom alatt álló Budapest 102 napja a példa, amikor már a feketepiac sem működött, az emberek egész napja azzal telt, hogy élelem után jártak. Már az első világháborúban is működő jegyrendszer és annak minden igazságtalansága a második világháborúban csak tovább fokozódott. A végletekig kiéheztetett emberek így ették meg az Állatkert állatait, és nem túlzás, hogy a katonai alakulatokhoz tartozó harmincezer ló mentette meg Budapest lakosságát.

Hogy mi maradt a boldog, büszke arcokból a háború végére? Munkába szólított nők és lövészárkokban sínylődő férfiak próbálták megnyerni a háborút. Ha túlélték, sikerült is nekik.

 

A kiállítás ötletét Fehér Béla és Szécsi Noémi Hamisgulyás c. kötete adta, amit ezúton is köszönünk!

Forrás:

Fehér Béla - Szécsi Noémi, Hamisgulyás - Hadikonyha a 20. századi Magyarországon, Helikon, 2015.

Ajánló

További tematikus virtuális kiállításaink