Önkiszolgálóktól a gyorséttermekig
Rövid ebédidő, zónadagok, utcán evés, ismerősen cseng? Nem tegnap kezdődött az étkezési szokásaink átalakulása, az evés szertartásos módja gyakran – idő híján – az ünnepek idejére korlátozódik. De hogyan gyűrűzött be hozzánk az önkiszolgáló egységek sajátos rendszere, és milyen volt az első magyar gyorsétteremlánc? A héten megint nosztalgiázunk, csak ne korgó gyomorral kezdjünk a böngészésbe.
Ilkovics – Népbüfé – önkiszolgáló
Kezdetben voltak az olyan tömegétkeztetésre berendezkedett „éttermek”, mint amilyen a Nyugatival szemben az Ilkovics is volt. Itt, a vékonypénzű emberek is elfogyaszthatták az egytálételüket. Nem kell hozzá hatalmas fantázia, hogy elképzeljük ezt a színes olvasztótégelyt, ahol ugyanúgy mindennapos vendég, a frissen érkezett utazó, mint a kétkezi munkás. Ha ebből mócsingos húsra, savanyú borra vagy zsírszagra asszociálunk, csalódnunk kell. Az Ilkovicsban ugyanis működött egyfajta szagelszívó, a bor saját termesztésből készült, és az ételek terén sem volt kiszolgáltatva a mindenkori beszállítók kénye-kedvének.
Az Ilkovicsból később Népbüfé lett, olyan, ahol szigorúan állva, műanyag tányérból villával és kanállal – kés biztonsági okokból nem volt – falatozhatott az éhes vendég. Nem titok, hogy nem volt balhémentes helyszín. Az '50-es években a rendőrségi szakzsargon csak fertőzött objektumként emlékszik meg rá, nem ok nélkül: nem volt hiány se rendbontásból, se üzérkedésből, de a prostitúció sem volt ismeretlen errefelé. Még egy legenda kapcsolódik ide, állítólag az innen kitóduló galeri hergelte fel az '56-os békés tüntetőket annyira, hogy a megmozdulásból véres események következtek. Jellemzően a Népbüfék helyén nyíltak meg az 1960-as években az önkik, vagyis az önkiszolgáló éttermek, ahol újdonságként, ha szűkösen, de már le is lehetett ülni.
De milyenek voltak az önkik? Ez a típusú vendéglátóipari egység az ún. csúszótálcás kiszolgálási formában működött, aminek legszembetűnőbb jellemzője az ételfajtaként szakaszolt tálalás. A tájékozódást ebben a rendszerben nemcsak a kifüggesztett étlapok, hanem az étteremben elhelyezett neonfeliratok is segítették, nehogy véletlenül a húsételeknél keressék a főzelékeket.
A visszaemlékezők szerint délben zsúfoltak, levegőtlenek és – ne szépítsük – erősen ételszagúak voltak a helyiségek. A berendezés azonban praktikus volt, könnyen tisztítható alumíniumtálcákkal, evőeszközökkel, és az asztalokon az elmaradhatatlan kancsó vízzel várták az ide betérőket. Az önkik azonban nemcsak elhelyezkedésük okán voltak népszerűek, jutányos áruk mellett, igen jó volt a konyhájuk, sőt a vendég végre láthatta, amit később elfogyaszt.
A Pajtásnak a máglyarakása volt legendásan finom, a Hallónak a grillcsirkéje. Persze mindig akadtak fanyalgók, de sokan ma is nosztalgiával gondolnak ezekre az ebédekre. A '70-es évekre már huszonkét önkiszolgáló étterem működött Budapesten, 1980 végére pedig ötvenkét egység megnyitását célozta meg az ötéves terv szakértői gárdája. Közhely, de igaz, hogy aki siet, és nem vágyik semmilyen felszolgálási ceremóniára, annak a legjobb választás az önkiszolgáló, meg a gyorsétterem.
Egy falat kapitalizmus, a szocialista fogyasztói társadalomban
Hogy mi volt az első hazai gyorsétteremlánc neve? Hát persze, hogy a City Grill! A láncot a Taverna Belvárosi Vendéglátóipari Vállalat hozta létre még a nyolcvanas évek közepén. Az első büféjük a Kálvin téren nyílt, ám sem áruválasztéka, sem kinézete nem volt kiforrott. Maga a büfé tulajdonképpen egy bódé volt, árultak itt mindenfélét, palacsintától a hamburgerig.
1985-re a válalalt végre kiépítette a beszállítói körét, a jellegzetes habosított műanyag hamburgeres dobozkákat például a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat gyártotta, a bútorzatért a KERIPAR felelt, a pékáruról pedig a Rákóczi Sütő- és Édesipari Szövetkezet gondoskodott.
1985 szeptemberében megnyílt a Vásárcsarnokkal szembeni étterem, majd novemberben, a Váci utcában, a Taverna szállodában is nyílt egy üzlet, mely talán mind közül a legismertebb egységük volt. Ekkortól a vállalat nevében is megjelent a Taverna név. 1986-ban még két egységgel bővült az akkor már hivatalosan is láncnak nevezett City Grill. Hogy milyen volt a hamburgerük? Isteni! Finom puffancs, nagy szelet húspogácsával. Persze volt még kolbász, csirkefalatok és rétes is. De nem is a hamburger volt a lényeg, hanem a nyugati életérzés! Az egyenruhákba öltözött kiszolgálók, a tálcákon egyszer használatos reklámalátétek, és a saját logós eldobható poharak, ezek a kellékek egy egészen más világba engedtek bepillantást.
Sajnos, az első magyar gyorsétteremlánc egyeduralma nem tartott sokáig, mert a McDonald’s már az ajtón kopogtatott. A Tavernánál azonban erre is gondoltak, vidékre menekültek. A mintegy húsz üzletre rúgó City Grill vegetálása a nyolcvanas évek végén kezdődött, a cég privatizálása után egyszerűen nem voltak versenyképesek.
TÉ
Forrás:
http://epa.oszk.hu/00800/00861/00057/pdf/EPA00861_aetas_2012_02_029_048.pdf
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Budapest_1977/?query=hallo%20%C3%B6nki&pg=273&layout=s
https://obudaianziksz.hu/horvath-peter-onkiszolgalo-grillbar-etkezde/
