I. Szent István, születési nevén: Vajk; latinul: Sanctus Stephanus (975 körül – 1038. augusztus 15.) az utolsó magyar fejedelem és az első magyar király. Géza fejedelem és Sarolt fejedelemasszony fia. A keresztény magyar állam megteremtője, az egyik első magyar katolikus szent, a magyar történelem kiemelkedő alakja és Magyarország fővédőszentje.

Szent István király a Székesegyház oldalhajóján - Tóth Tibor Endre, PDM

Sok vallásban övez tisztelet olyan szentnek tartott embereket, akiknek közös jellemzője, hogy életüket vallási szempontból rendkívülinek tekintik. A katolikus egyház szerint azok a szentek, akikről úgy gondolják, hogy rendkívüli életük alapján feltételezhető, hogy haláluk után a mennybe jutottak így az Istennel való közelségük révén közbenjárók lehetnek Isten és ember között. Az őskeresztény egyház értelmezésében ugyan elvben minden hívő szent volt, de természetesen azt akkoriban sem tudták biztosan megállapítani, hogy egy adott közösségi tag valóban hívő vagy csak „bárány bőrbe bújt farkasként” valamilyen érdekből, vagy számításból csatlakozott a közösséghez.

Az első században az őskeresztény közösségekben az üldöztetés eltűrését egyfajta tesztként értelmezték, amely annak legfőbb bizonyítéka, hogy az adott hívő bizonyosan igazhitű volt. Innen ered a szentek tiszteletének hagyománya, amely kezdetben a keresztényüldözések áldozataira irányuló – az ő sírjuk felett tartott – megemlékezés szokásából állt. A vértanúk történeteinek a hit terjesztése szempontjából is nagy jelentősége volt, ugyanis példájukat látva sokan váltak hívőkké. Ezért bizonyult szinte kiirthatatlannak a kereszténység, mert minél jobban üldözték, annál több lett a szimpatizáns, az érdeklődő és a hívő. A későbbi századokban a szentek tiszteletének hagyománya átalakult, kibővült, így az továbbiakban már nem csak az üldöztetés kárvallottjaira korlátozódott, hanem annak megállapításához más szempontokat is figyelembe lehetett venni. A szentség címét ilyen módon elnyerő személyek egyike István király volt, akinek szentté nyilvánításában fontos szerepet játszottak törvényei.

Szörényi Levente - Bródy János: István, a király, Nemzeti Színház - Budapest, CC BY-NC-ND

István király I. törvényeinek egyik jellemzője, hogy (néhány kivételtől eltekintve) összességében meglehetősen enyhe büntetési tételeket tartalmaznak. Például a hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság esetén nem járt halálbüntetés:

„Ha valaki haragra gyulladva vagy dölyfösségtől kevélyen szándékos gyilkosságot követ el, tudja meg, hogy tanácsunk végzése szerint száztíz aranypénzt fog fizetni. Ebből ötvenet a király kincstárába kell vinni, ötvenet adjanak a rokonoknak, tizet pedig a bíráknak és közbenjáróknak ajándékozzanak. A gyilkos ezenfelül az egyházi törvények rendelkezése szerint vezekeljen.”  – I. István első törvényei 

István I. törvényeinek enyhe volta nem valamiféle gyengeség jele vagy bizonyítéka, hanem sokkal inkább egyfajta keresztényi jóság megnyilvánulására utal.

"Ha részletesebben vizsgálgatjuk e törvényeket, akkor látjuk, hogy általában a szelídség és az irgalom szelleme vonul végig rajtuk. (...) Különösen az első törvények (...) mutatják ezt az igazi keresztény, jóságos szellemet." – Dezső István, 1937.

Építő Szent István - Haranghy Jenő falfestménye a Keszey étteremben, Budapest, 1937 - MKVM, CC BY-NC-ND 

Dezső István úgy vélte, István király törvényeiben fontos célként jelent meg a bűnösök "megjavítása", és ehhez úgy tűnik, a vallási jellegű büntetések (böjtölés, vezeklés) szolgáltak eszközként. Mivel István törvényei számos vallási elemet tartalmaznak, ez arra enged következtetni, hogy az általa alkotott törvények enyhe voltának is feltehetőleg vallási, hitbéli okai lehettek. Ez összefüggésben lehet azzal, amit néhányan gyakran tévesen a katolikus egyház egyfajta túlzottan elnéző engedékenységeként értelmeznek, és ami valójában Jézus tanításaival hozható összefüggésbe. Ugyanis Jézus azt kérte híveitől, hogy ne az elkövetett bűnökkel arányosan bánjanak egymással, hanem annál sokkal jóságosabb módon:

„Hallottátok, hogy megmondatott: „Szemet szemért, fogat fogért.” Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosz emberrel, (…) hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” – Máté evangéliuma 5:38-48

István részéről meglehetősen merész és kockázatos dolog lehetett a keresztény tanok törvénybe iktatása, de amit mi túlságos jóságnak vagy esetleg naivitásnak gondolhatunk, a gyakorlatban valójában nagyon is bölcs dolog volt, és ezt a mai igazságszolgáltatási rendszerek tapasztalatai is alátámasztani látszanak. A gyakorlatban ugyanis úgy tűnik (és a jogtudományban Beccaria óta ismert megállapítás), hogy a büntetési tételek esetén nem súlyosságuk határozza meg azok visszatartó erejét (hanem más tényezők) így a büntetési tételek szigorítása sem feltétlenül csökkenti a bűntény elkövetésének előfordulási gyakoriságát. A történelmi adatok arra utalnak ugyanis, hogy a legvéresebb bűntények számos esetben a legkegyetlenebb büntetéseket alkalmazó országokban és századokban történnek. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy István második törvénykönyvében már számos, kifejezetten brutálisnak nevezhető büntetés is szerepelt, illetve enyhe volta ellenére, mai szemmel még az olyan vallási jellegű retorzió, mint például az egy hétig tartó böjt is viszonylag kemény büntetésnek tűnik. Hát még a korbácsolás!

Halászbástya a Szent István szoborral - MKVM, CC BY-NC-ND

 István koronát kap a pápától - Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, CC BY-NC-ND

Az 1938-as kettős szentév alkalmából kibocsátott kegyérem szalaggal - Piarista Rend Magyar Tartománya, CC BY-NC-ND

„Aki a kántorbőjtön húst eszik, egy héten át böjtöljön bezárva, ha pedig pénteken eszik húst, egy héten át böjtöl sötét tömlöczben.” – I. István első törvényei 

Ugyanakkor ez mégis meglehetősen enyhe és emberséges büntetésnek tekinthető, annak fényében, hogy kortársa, I. Boleszláv lengyel király hasonló esetben a fogát törette ki annak, aki a böjtöt megszegte. Látható továbbá, hogy István a boszorkányok átnevelésére is komoly hangsúlyt fektetett:

„A boszorkányt vigyék az egyházhoz és adják át a papnak, ki megbőjtölteti és a hitben oktatja.”  –  I. István első törvényei 

Úgy tűnik István bizonyos törvényeiben a büntetés és az átnevelés koncepciója szorosan összekapcsolódott egymással, így elképzelhető, hogy – István idejében alkalmazott – a változás elérését célzó vallási jellegű büntetéseknek nagyobb átnevelő, illetve elrettentő ereje lehetett, mint önmagában a fogva tartásnak lett volna.

Erdélyi Károly

Forrás

• Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Vol. 10. 1898. Budapest
• Dezső István: Szent István király és lelki világa, Rákospalota 1937.
• I. István magyar király: I. István magyar király törvényei - Az I. törvénykönyv. Ezer év törvényei: I. (Szent) István, 1000-1038
• Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon. 1975. ISBN 963-09-2218-5
• Biblia, Máté evangéliuma, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat fordítása, 2014.
• Heussi, K., & István, M. Egyháztörténeti kézikönyv. Budapest (2000). 
• Pápai-Tarr, Á. (2017). Gondolatok a büntetéskiszabás néhány elméleti és gyakorlati kérdéséről. Pro Futuro, 7(1), 11-25. 16. o.
• Beccaria, C.: Bűnökről és büntetésekről, 1764. Budapest, (1998).