Ózd=vaskohászat

A település élete akkor fonódott össze a kohászattal, amikor a környékén jó minőségű kőszenet találtak. Ma már nehezen hihető, de az 1800-as években alig párszáz ember élt itt. A gyár építése 1846-ban kezdődött, próbaüzeme már 1847 végén elindult, de a teljes üzemmenetet az 1848-as események meghiúsították, miután a fellelkesült vasgyári munkások inkább a harctérre vágytak, a gyár dolgozók nélkül maradt. 
Az 1867. évi kiegyezés nagy lendületet adott a gazdaságnak és így a vasiparnak is. Hosszas huzavona után 1881-ben az addig külön működő két meghatározó társulat - Rima-Murányvölgyi Vasművelő Egyesület és a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. - (RIMA) néven egyesült. Az egyesüléssel Magyarország legkorszerűbb kohászati cége, egy igazi vasipari óriás jött létre. A cég vállalatai között tervszerű munkamegosztás zajlott, később a korszerűsítések és az új telepítések következtében Ózd a „Rima” nyersvas-, acél- és hengereltáru központjává vált. Megépült a martinacélmű, a durva- és finomhengermű. Az első világháború alatt, majd Trianon után súlyos nyersanyaghiány alakult ki, a felvidéki bányákat elcsatolták így az ózdi gyár is veszélybe került, csak 27 hónap szünet után indulhatott újra a termelés. Az ezt követő időszakot ismét a megélénkülés jellemezte, további fejlesztések történtek és a villamosítás is elkezdődött. Már a második világháború kitörése előtt militarizálódott az ipar, de szerencsére a műszaki fejlesztések sem maradtak el és a foglalkoztatottak száma is egyre nőtt. 1944-re már több mint 20 ezer munkás dolgozott Ózdon.

Gyár köré épült város

Ekkorra már régen nem az a kicsi falucska volt, mint az iparosodás hajnalán, a termelés ingadozása ellenére lakossága, és maga a település is egyre nőtt, majd 1949-ben városi rangot kapott. A település szerkezetének különlegessége, hogy a város a gyár köré épült, ezért hagyományos értelemben vett főtere nincs is Ózdnak. Az üzem körüli gyűrűben aztán megszülettek az azt kiszolgáló kolóniák, a munkások lakásai, például Velence, vagy a tisztviselők számára épített lakások, a Tisztisor és a Nagyamerika utcán. Az államosítás után, Ózdi Kohászati Üzemek (ÓKÜ) néven üzemelt egészen 1992-ig. Egykori gyári munkások visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy nem volt egyszerű bekerülni az ÓKÜ dolgozói közé, akiknek sikerült, évtizedekig ott dolgoztak, végigjárva a szamárlétra minden fokát. Nehéz, de megbecsült munka volt az övék, a vállalat nemcsak megélhetésüket biztosította, jóléti intézkedései népszerűvé is tették, hiszen vasutat, kórházat, elemi iskolát, könyvtárat és kulturális központot is adott a városnak.

A nyolcvanas évek végén az ÓKÜ-ben négy nagyolvasztó, kilenc martinkemence és egy folyamatos acélöntőmű működött, utóbbi ismertségét egy tragikus balesetnek köszönheti, a robbanás 13 munkás életét követelte. Az acélgyártás 1992-ben teljesen leállt, és ennek nemcsak a borzasztó gazdaságtalan termelés volt az oka, a keleti piacok elvesztése után, a hazai értékesítésre sem számíthattak. Az óriásvállalatból ezután kis társaságok alakultak, amelyek közül néhány most is működik, tehát maradt még fantázia a vasgyártásban, ha nem is tízezer ember számára.

Ipari örökségeink

Ipari műemlék és ipari örökség fogalma nem különül el élesen. Jellemzően a műemlékvédelem a korai ipari emlékekre koncentrál, például olyanokra, mint az újmassai faszéntüzelésű nagyolvasztó, másnéven az őskohó. Az ipari műemlékek köre ugyanakkor széles skálán mozog, idetartoznak a 19. századi gyárépületek, de a vízimalmok, vágóhidak és természetesen a klasszikus szocialista gyárak is.
Az ÓKÜ megszűnését követő időszak jórészt munkanélküliséget, elvándorlást és pusztulást hozott a városnak, de történtek reménykeltő dolgok is. A gyár területén található Fúvógépház 2005-ben végre műemléki védettséget kapott, melyet végül az utolsó utáni pillanatban sikerült megmenteni. Sok épület és építmény azonban nem volt ilyen szerencsés, például a már korábban lerobbantott kémények - melyek helyén most parkoló áll - vagy a nagycsarnok 90%-a elpusztultak.

Rehabilitáció

Ózd első próbálkozása az “Ózd projekt” néven futó örökség alapú városrehabilitációt előkészítő terv volt. A projekt sajnos nem került megvalósításra, de az előkészítő munkák a mai napig hatással vannak a helyi városfejlesztésre.
2011-ben ismét felmerült az egykori vasgyár területének hasznosítása. Az év végén az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Digitális Archívummal, egy ózdi központ kialakítására. Az építész Csontos Györgyi lett, aki már több éve harcol a város ipari örökségeinek megmentéséért. Nevéhez fűződik a Fúvógépház, a Téglagyár és az Öntő Acélcsarnok utolsó traktusának levédése, valamint az Ózdi Olvasó felújításának előkészítő, kutató és tervtári munkái. Végül 2014. december 10-én kezdődött meg, a már említett Fúvógépház és az Erőmű felújítása és átalakítása. Az Erőmű, már Digitális Erőműként több-funkciós létesítményként kelt új életre, olyan módszertani központként, ahol a Digipedia elnevezésű oktatási segédanyag fejlesztése zajlik, valamint kiállító-, illetve közösségi térként. Az egykori gyárépület pinceszintjén a Digitális Kárpát-medence kiállítás várja a látogatókat. Az emeleten megvalósult informatikatörténeti kiállítás pedig a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság együttműködésével jött létre. A sokat emlegetett Fúvógépház Nemzeti Filmtörténeti Élményparkként működik és hazánk leghosszabb greenboxa található itt, ezenkívül számos díszlettel, egy ’56-os pesti utca részletével és egy T-34-es tankkal is találkozhatnak az idelátogatók.

TÉ