Hauer Cukrászda

image
qualifiedcontent

A Hauer Cukrászda műemlék cukrászda Budapesten, a VIII. kerületben, a Rákóczi úton. A cukrászdát Kazilek Nándor alapította 1890-ben az akkor még külvárosinak számító helyen. Halála után özvegye, Guth Mária 1896-ban hozzáment Hauer Rezsőhöz, aki átvette a cég vezetését is, amit 1899-től már saját nevén üzemeltetett. Az eredetileg egyetlen helyiségből álló kis üzlet az ekkoriban virágkorát élő magyar cukrásziparhoz hasonlóan gyors fejlődésnek indult és hamar elérte jelenlegi kiterjedését. 1901-ben uzsonnateremmel bővült, majd egy csokoládé- és bonbonüzem is csatlakozott hozzá, miközben gépparkja is folyamatosan bővült. Gerbeaud Emil halála után, 1920-ban Hauer Rezsőt a cukrász ipartestület örökös díszelnökévé választotta. Termékei közül a Hauer-krémes volt a legsikeresebb, valamint az ananász és marcipán ízesítésű tejszínes sütemények. A II. világháború utáni államosították, ekkor létrehozott óriás állami vállalat, a Cukrászati Gyár tulajdonába került. 1953-55-ben az üzlethelyiséget a Rákóczi út 47. felé kibővítették, a portál hossza megkétszereződött. 1956-tól a VIII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat Erkel cukrászda, majd 1970-től a Kelet-pesti Vendéglátóipari Vállalat ismét régi nevén üzemeltette. Az eredeti, nagypolgári megjelenését és fényét szinte teljes egészében sikerült megőriznie a rendszerváltásig. Ekkor privatizálták, átalakították. Hosszú évek után 2017 augusztus 20-án nyitott meg újra.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject cukrászda
Time and places
spatial reference Budapest VIII. kerület Rákóczi út 47. 49.
location of physical object Budapest
temporal reference 1919
Attributes
medium paper
extent 17 x 12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_37000
registration number VIP_33_a_E