Julika desszert, csomagolóanyag

image
qualifiedcontent

Csomagolás, címke, színes papírnyomat. Magyar gyártmányú édesség. Kávés ízesítésű desszert, 3 cm-es szalaggal. Barnás-krémes színvilágú alapon, JULIKA feliratot mintázó gyertyasor. Alatta "CUKRÁSZATI GYÁR" emblémája illetve felirat olvasható. Legalul (félkörívben) a fogyasztói ár (3 forint 40 fillér) és a Cukrászati Gyár emblémája látható. A szeszes ízesítésű, tejszínes fondannal töltött Julika szeletet 1955-ben kezdte el forgalmazni a Cukrászati gyár. A dátumok a leltárkönyv alapján. Az 1949-ben létrehozott Cukrászati Gyár az államosított kis cukrászdák mellett működő műhelyek egy helyre való központosítására jött létre. A cél az volt, hogy a Hindu és Boon Csokoládégyárak épületeiben óriási műhelyként működve, lehetővé váljon a cukrászati termékek nagyipari gyártása. A termelőmunkára azonban továbbra is a régi típusú kézi munka volt a jellemző. Az első években csak cukrászati napi árukat termelt és szállított a fővárosi cukrászdák részére, illetve a nyári szezonban ellátta a balatoni üdülőket is. Az 1960-as évek elején olvasztották be a Budapesti Csokoládégyárba, termékkínálatának egy részét a Csemege Édesipari Gyár vette át. Forrás: Borsody Mihály - Az édességkészítés története (Budapest, 1995), Népszava, 1955. február (83. évfolyam, 26-49. sz.)1955-02-13 / 37. szám, Népszava, 1959. november (87. évfolyam, 257–281. sz.)1959-11-21 / 274. szám

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject csomagolás
subject nugát
subject édesség
subject édesipar
subject kereskedelemtörténet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
location of physical object Budapest
temporal reference 1960
temporal reference 1970
Attributes
medium paper
extent 5 x 13 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KD_1979_41_2
registration number KD_Csomagolóanyag_Édesipar_keksz_kakaó_csokoládé_1948_után