Sümegi Tóth Tivadar

Testámentom

text

Sümegi Tóth Tivadar: Testámentom című verses füzetét 1937-ben Luca napján írta meg. Ekkor még Budapesten élt egy hideg III. emeleti szobában. Tóth Tivadar Sümeg város szülötte. Hányattatott sorsú, szerényen alkotó költő. Versei fanyar hangulatúak, Móricz Zsigmond a "halál költőjének" nevezte. Tóth Tivadar csak 32 évet élt, nem tartozott a sors kegyeltjei közé. Szegény családból származott, iskoláit félbehagyta, és szerencsét próbált költőként Budapesten. Versei terjesztésének különleges módját választotta. Előbb kézírással, majd indigós gépeléssel 5-6 versét adta közre pár oldalas kis füzetekben. 30 évesen ismerkedett meg Móricz Zsigmonddal, aki azonnal a pártfogásába vette a fiatal költőt. (Néhány versét a Magyar Élet és a Kelet Népe is közölte.) Sajnos későn, mert a nélkülözésnek és a rossz életkörülményeknek köszönhetően egészsége ekkor már nagyon rosszra fordult. Verseiben az élettől búcsúzott. A nagybeteg költő szülőházában hunyta le a szemét 1942-ben. Móricz személyes hangvételű nekrológgal búcsúztatta. Verseinek gyűjteménye 1995-ben jelent meg Életért kiáltok címmel a Sümegi írások sorozatban. Sümegen utca viseli nevét, szülőházán tábla őrzi emlékét.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject magyar művelődéstörténet
subject magyar irodalomtörténet
subject magyar költők
subject sümegi költők
subject Sümegi Tóth Tivadar költészete
subject Móricz Zsigmond felfedezettje
subject helytörténet XX. század
subject verses füzet
subject Testámentom
Table of contents
Jöjjetek el... Testámentom Utánam jövők, folytassázok! Visszhangra figyeltem... Panasz Ma Kéziratban megjelent:
open table of contents
audience researchers
Creators, contributors
creator Sümegi Tóth Tivadar
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
location of physical object Sümeg
temporal reference 1937
Attributes
medium paper
extent 11,5x15,5 cm
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 2/19
registration number 2/20