Tóth Tivadar kézirata

image

Ezen a levelező lapon Tóth Tivadar Imádság című verse olvasható a költő saját kezű írásával. A vers alatti lantot is ő rajzolta. Magát a verset Trianon 10. évfordulójára írta. Sümegi Tóth Tivadar (1910-1942) magyar költő volt. Sümegen született. Az írás már diákként is foglalkoztatta, versei és prózai írásai eleinte helyi lapokban jelentek meg. Verseinek hangulata tükrözi a szegénység, nélkülözés, olykor a lázadás érzését is. Verseinek gyűjteményes kötete 1995-ben jelent meg Életért kiáltok címmel a Sümegi írások sorozatban. Sümegen utca viseli nevét, a szülőházán tábla őrzi emlékét. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945); régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. Vidéki viszonylatban a leggazdagabb múzeumok közé tartozott. 1937-ben a múzeumot – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Magyar képzőművészet
subject Magyar irodalom
subject Tóth Tivadar
subject levelezőlap
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Tóth Tivadar
publisher Tóth Tivadar
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
temporal reference 1930
Attributes
medium paper
extent 15 x 10,5 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.2039