F. Erzsébet (Bözsi) Beregszászon élt. 1944. február 5-én kezdte lejegyezni a sömmerdai gyárban történteket. Bözsi férje 1944-ben már visszatérő munkaszolgálatos volt, Sárospatakra tért vissza vagonnal, ahonnan Ukrajnába került. 1944. március 19. után megkezdődött a zsidók összegyűjtése és elhurcolása. Bözsiéknek is összevonva kellett lakniuk más családokkal, idegen lakásokban, mert megkezdődött a lakások lefoglalása és kifosztása. Más visszaemlékezésekben olvasható részletek merülnek fel F. Bözsi írásában is, mint például a rádiók beszolgáltatási kötelezettsége. A németek egymillió pengő összegyűjtését követelték az összegyűjtött lakóktól, túszok kivégzésével fenyegették őket, ha a pénz határidőre nem lesz meg. Szekereken és teherautókon szállították egy helyre őket, a templomba. Az utcán korlátozott ideig tartózkodhattak. Beregszász kiürítését április 10 és 11-én intézték. Április 15-én a lakást lepecsételték, és Bözsiéknek el kellett hagyniuk végleg az ingatlant. A téglagyárban szervezték meg a gettót. Itt minden értéket le kellett adni. Innen Kecskemétre szállították őket vagonokkal. Innen Kassára kerültek, Auschwitzba május 19-én érkeztek meg. Július 2-ig voltak Auschwitzban, ekkor Gelsenkirchenbe továbbították őket. 1944 szeptemberében a gyár területe fölé gépek érkeztek, és a láger részesült a légitámadásból. Szeptemberben indították őket tovább Sömmerdába, a Rheinmetal Borsig muníciógyárba. December 25-én az oroszok már elfoglalták Auschwitzot, és Berlintől sem voltak már messze. F. Bözsi részletesen beszámol a táborokban töltött napokról, és összefoglalja a mindennapok keserűségeit. Sokan megsebesültek a gelsenbergi légitámadásnál is. Még Auschwitzban kisebb járvány is közrejátszott a halálozásokban. Április 4-én már Sömmerdából vitték őket tovább Oberliehébe [Oberlieck], majd Altenburgba érkeztek meg gyalogmenetben. Innen kerültek végül Reicholzheimbe, ahol 1945. április 13-án érte őket a felszabadulás híre. A helybeli házak pincéiben próbáltak menedéket találni, de a tulajdonosok katonákat hívtak, és nem engedték őket le. Amerikai katonákkal találkoztak végül, akik azonnali élelmiszer-ellátmánnyal segítették meg őket. Bözsiék 1945. május 18-án indultak haza a glauchaui állomásról Beregszászra. Bözsi a férjével találkozhatott, és több ismerőssel, rokonnal. 1946. április 16-án, a napló, illetve a feljegyzés itt véget ér. F. Erzsébet 1990. szeptember 16-án írta meg visszaemlékezését New Yorkban.

Ms. Erzsébet (Bözsi) F. lived in Beregszász. She started to note the happenings in Sömmerda on the 5th of February, 1944. She wrote her memoir on the 16th of September in 1990. Her husband was a returning forced laborer, in Sárospatak, who later got to Ukraine. After the 19th of March, 1944 collection and deportation of Jewry was started. Bözsi had to live with other families in common, unknown flats, because of the despoilment of apartments. The details in her writing are similar to other survivors' diary, like for instance the compulsory delivery of radio appliances. Germans obliged Jews to pay one million pengős, they threatened them by execution of hostages, if the money had not arrived by the deadline. Jews were transported on chariots and lorries to a temple. Jews could stay outdoors for a specific time only. Evacuation of Beregszász started on the 10th-11th of April. On 15th of April the flat of Bözsi's family was sealed. They had to leave the flat ultimately. The ghetto was organized in a brick factory, where they had to handed their values. They got to Kecskemét in wagons from here, later to Kassa, and finally to Auschwitz on the 19th of May. They stayed in Auschwitz until the 2nd of July, when they got further transported to Gelsenkirchen. Here there happened a large air raid in September 1944 . From here they got to Sömmerda, in Rheinmetal Borsig munition factory. Russians could reach Auschwitz and occupy Berlin later on December 25. Ms. Bözsi F. reports and summarizes the everyday life in details, the bitterness of camp life. At the time of air raid at Gelsenberg there were many of wounded people. There was an epidemic in Auschwitz, after which many died. From Sömmerda they were taken to Oberlieck and then Altenburg on foot, finally to Reicholzheim, here the liberation reached them on 13th of April, 1945. They tried to search shelter in cellars of houses, but the owners didn’t allow them to stay there, they called the soldiers. Finally Americans helped them with immediate food-supply. Bözsi could travel home on 18th of May from Glauchau to Beregszász. Bözsi met her relatives and her husband. The diary ends on day 16th of April of 1946 in New York.